Kövess a motiváló tartalmakért!

Rólam

Az egész életemet végig kíséri a sport. Versenysportoló atlétaként távolugrásban és sprintszámokban jeleskedtem. Alap és mester fokú diplomámat a Testnevelési Egyetemen végeztem. Most pedig remélhetőleg átadhatom a tudásomat Neked, kedves olvasó.

Gyerekkoromtól 12 éven keresztül versenyszerűen atletizáltam a BEAC-ban és később a Fradiban. A sok-sok edzés eredményeként országos és nemzetközi bajnokságot sikerült nyernem távolugrásban.

Majd a Testnevelési Egyetemen folytattam a tanulmányaimat, ahol 3 év alap és 2 év mesterképzés után Rekreáció Irányító diplomát szereztem. Ez idő alatt rengeteg sporttal ismerkedtem meg a küzdősportoktól a csapatjátékokon át az extrém sportokig mindenfélével. Leginkább viszont mindig a fitnesz világa, azaz a kondicionáló, erősítő, alakformáló, súlyzós edzések érdekeltek, melyben a tudásomat elmélyítettem és a mai napig folyamatosan fejlesztem.

Az egyik életcélomnak tartom azt, hogy valamilyen módon tudjak segíteni az embereknek a munkámmal. Ha egy ember életében pozitív változás történtik az én közreműködésemmel, mert egészségesebbé, fittebbé, erősebbé, formásabbá vált és ezáltal jól érzi magát, akkor a közös munka már két ember életét tette boldogabbá. Én hiszek az emberekben, az emberi jóindulatban és hiszek benne, hogy közösen eredményesek tudunk lenni.

Tarts Velem, ha egy jó hangulatú ugyanakkor izzasztó, eredményes edzésre vágysz!


Referenciák


Havas Jon

Éjjeli őr

A Vadak Gymben sokat edzettem, de egyszerűen nem fejlődtem egy idő után. Nem hittem a személyi edzésben, de az egyik legjobb döntés volt Áronnal elkezdeni az edzéseket. Mára már egy sárkány se lenne gond.

Katniss Everdeen

Körzeti képviselő

Imádok nyilazni, de sajnos a rotátor köpenyem nagyon beállt a mozgástól. Annak ellenére, hogy picit magamnak való vagyok, Áronnal nagyon jól éreztem magam az edzéseken és a vállam sem fáj már.

Zsákos Frodó

Kézbesítő

Gyakran elég nagy teher nyomja a vállam a kézbesítések során és Áron rámutatott a tartáshibáimra, amit sikerült kijavítani. Az erő-állóképességem is nagyszerűen fejlesztettük.

Amy Farrah Fowler

Tudós

Sajnos felszaladt pár kiló. Rájöttem, hogy rossz úton haladok és változtatnom kell. A megfelelő diéta mellett az edzések által fittebbnek érzem magam és sokkal jobban tűröm a párom hülyeségeit. Talán tetszem is már neki.

Thomas A. Anderson

Informatikus

A rengeteg kódolás és programozás teljesen tönkretette a hátamat. Áron mélyhát tréningje felüdülés volt az életemben. Már nem kellenek piros meg kék pirulák a fájdalom elviseléséhez, hiszen teljesen felépültem.